Bolgár Művelődési Ház
Története
A Magyarországi Bolgárok Egyesülete székhelye, a Bolgár Művelődési Ház a közösségi élet, kultúra és szórakozás fontos színtere. A közösség első számú központja. Olyan hely, ahol nemzedékek adják át egymásnak hagyományaikat és szokásaikat. 445 kertészcsalád adományaiból épült, végül 1957. szeptember 9-én nyitotta meg kapuit. 1982-ben az épület hotellel és étteremmel bővült a Magyarországi Bolgárok Egyesülete anyagi függetlenségének biztosítása céljából.
A Bolgár Művelődési Ház a legkülönbözőbb rendezvények vonzásközpontja.
1992-93-ban itt ülésezett a Nemzetiségi Kerekasztal, melynek keretében előkészítették az 1993-as nemzetiségi törvényt.
2004 és 2007 között az épület felújításon esett át, mely a magyar állam támogatásával valósult meg. Az utóbbi néhány év során azonban szűknek bizonyult a hely az új idők támasztotta kihívások és közösségi célok számára. Az új, modern központ iránti elképzelés támogatásra talált úgy a bolgár, mint a magyar államnál. 2019-ben új emelettel bővítették az épületet, amelyben próbák, kiállítások és konferenciák szervezésére egyaránt alkalmas multifunkcionális termet alakítottak ki. Szintén korszerűsítették a színháztermet, a hozzátartozó színpadi technikával együtt.
A Bolgár Művelődési Ház kertészadományokból történő megépítése olyan gesztus, amely kötelez. Felújítása az évek folyamán nem csupán racionális döntés, hanem az itteni bolgárok összetartásának jelképe is. A jelen nemzedékei így fejezik ki elkötelezettségüket a fejlődés mellett és törekednek arra, hogy nyomot hagyjanak a magyarországi bolgár közösség történetében.